Lehetséges-e a test parazitáiból kilábalni?, Mit diktál a környezeted?

Európa története V. A nyugati hatalmak azt remélték, hogy háborús győzel­mük egyben az általuk képviselt politikai eszmék diadalát is jelenti. És míg az ben az európai kontinensen még 19 monarchia és csupán 3 köztársaság létezett — végére re csökkent a monarchiák száma és a köztársaságoké ra emelkedett. Alig telt el egy év, s már szinte nem akadt ország, amelynek demokratikus alkotmányát ne sértette volna meg egy ilyen vagy olyan diktátor.

És ezt nem lehet egyetlen okra visszavezetni, hacsak arra nem, hogy a nyugati hatalmak képtelenek voltak megvédeni az általuk pártolt rendszereket.

Ezek az emberek csupán egyetlen dologban értettek egyet: a nyugati típusú demokráciában nem tudják kiteljesíteni féktelen hatalmi ambícióikat. Rendszereiket Davies összefoglalóan protofasiszta diktatúráknak nevezi.

A nyugati demokráciák I. Davies ez utóbbi nézetet képviseli. Európa leggyorsabban fejlődő poli­tikai torzszülötte az antiliberális, demokráciaellenes totalitarizmus lett. A fogalmat az olasz fasiszták gyártották saját elképzeléseik körülírására, de már tól használták a fasizmus és a kommunizmus közös jelölésére.

A Magyar Tanácsköztársaság leverése után sokáig Szovjet-Oroszországilletve az tól örökébe lehetséges-e a test parazitáiból kilábalni? Szovjetunió maradt az egyetlen kommunista állam. Példája rendkívüli hatást gyakorolt. A legfontosabb fasiszta rezsimek OlaszországbanNémetországban és Spanyolországban alakultak ki.

A totalitárius elképzeléseket szavakban mind a kommunisták, mind a fasiszták, azaz a totalitarizmus fő képviselői elutasították. A hidegháborús korszak politikai csatározásaiban ezzel a fogalommal dobálóztak leginkább, noha a nyugati történészek és politológusok körében nem volt túlságosan népszerű.

Miért van néhány Monarch pillangók Crumpled Wings?

Nemigen akadtak hívei azok között, akik a tiszta, jól elkülöníthető modelleket kedvelték, és nem vonzotta azokat sem, akik a politikai jelen­ségeket a társadalmi erőkkel azonosították. Másfelől viszont azok az európaiak, akik saját bőrükön tapasztalhatták meg mind a fasizmust, mind a kommunizmust, igencsak érvényes fogalomnak tartják. A kommunizmus és a fasizmus soha nem volt azonos: mind­kettő változott az idők folyamán, és mindkettő változatos utódokat hozott létre. Ennek ellenére sokkal több közös vonásuk van, mint ahogy azt követőik hajlandóak elis­merni.

A kommunizmus és a fasizmus egyaránt radikális mozgalom­ként indult, és olyan ideológiát alakított ki magának, amelyben keveredtek a nacionalista és a szocialista elemek. A húszas években a bolsevikok fokozatosan feladták internacio­nalista elveiket, s a szélsőséges orosz nacionalizmusból emeltek át elemeket saját ideo­lógiájukba.

Sztálin idején ezt a keveréket »nemzeti bolsevizmusnak« nevezték. A német nácik ideológiájuk szocialista elemeit módosították ugyanebben az időben.

Ez a szocia­lista-nacionalista vagy nacionalista-szocialista elegy ugyanabban az időben, ben kristályosodott ki végleges formájában. A fasisztákat és a kommunistákat hivatalosan egyaránt úgy nevelték, hogy ideológiájuk eltéréseit hangsúlyozzák. Ha azonban arra kényszerültek, hogy meggyőződésüket össze­foglalják, gyakran meglepően azonos fordulatokat használtak. Egyikőjük azt mondta: »Számunkra, szovjet hazafiak számára az anyaföld és a kommunizmus egyetlen szétválaszthatatlan egységben olvad össze.

Elvette a nemzeti gondolatot is a gyáva burzsoá lehetséges-e a test parazitáiból kilábalni?. És amikor mindkettőt belevetettük mindennapi életünk üstjébe, abból kristálytisztán forrta ki magát e kettő szintézise — a német nemzetiszocializmus. A kommunisták és a fasiszták egyaránt azt állították, hogy ideológiájuk az emberi társadalom fejlődését megszabó alapvető tudományos törvényekre épül.

A kommunisták a »tudományos marxizmus« vagy a »történelmi materializmus« sajátos változatára, míg a nácik az eugenetikára vagy a fajelméletre hivatkoztak. Tudományos módszereik és felfedezéseik egyik esetben sem találtak széles körű elismerésre az elfogulatlanul gondolkodók körében.

Utópikus célok. Minden totalitárius társadalom meghirdette az Új Ember eszményét, aki létrehozza a minden korábbi hibától mentes Új Rendet. Ez a vízió minden országban más és más formában jelent meg. A marxista-leninista elképzelések szerint ez a végső állapot a vegytiszta, osztályok nélküli kommunizmus lesz, a nácik szerint a fajtiszta, zsidók nélküli árja paradicsom, Olaszországban pedig az áltörténelmi Római Birodalom helyreállítása.

Az Új Rend társadalmának felépítése volt a cél, amely minden áldozatot és a jelen minden brutalitását szentesítette. Dualista pártállam.

Alvás férgek kicsik

Amint hatalomra kerültek, a totalitárius pártok saját szervezetükön belül létrehozták azokat a testületeket, amelyek megduplázva leképezték és ellenőrizték a már létező társadalmi intézményeket. Az állami struktúrák a párt kívánságait közvetítő transzmissziós szíj szerepére redukálódtak. A diktatúrának ez a dualista rendszere sokkal átfogóbb volt, mint ahogy azt a jól ismert, de félrevezető terminus, az »egypártrendszer« sugallja.

A Führerprinzip, a vezér-elv. A totalitárius pártok szigorú hierarchia szerint működtek. Tányérnyalóiktól vak engedelmességet követeltek, s ennek volt eszköze a pártvezető — a Führer, a vozsgy, a Duce, a Caudillo vagy »a Nagy Kormányos« — megkérdőjelezhetetlen kultusza, aki egy személyben volt a bölcsesség és minden jótétemény kútfője.

Lenin megvetette az effajta kultuszt; de a sztálini és a hitleri rendszerben központi szerepet játszott. Sokan felfigyeltek már rá, hogy sok hasonlóság van a totalitárius elitek és a szervezett bűnszövetségek működése között. A bűnözők úgy kerítik hatalmukba és zsákmányolják ki a közösséget, hogy »megvédik« a saját maguk által gerjesztett erőszak­tól. Tagjaikat és áldozataikat terrorizálják, ellenfeleikkel leszámolnak.

A törvényt saját céljaikra használják, és a tiszteletreméltóság álarca mögé bújva zsarolással és erőszakkal szereznek befolyást az adott térség valamennyi szervezetében. Valamennyi totalitárius rendszernek hatalmas bürokrataseregre volt szüksége, hogy feltöltse a pártállam kétszeresre duzzasztott szerveit. Ez az új bürokrácia a társada­lom legkülönfélébb rétegeiből származó számtalan embernek kínált gyors előremene­telt.

Azt lehet mondani, hogy ez a teljességgel a párttól függő csoport alkotta azt az egyetlen társadalmi réteget, amelynek érdekeit a rendszernek figyelembe kellett vennie. Ugyanakkor a bürokrácián belül számos egymással vetekedő »hatalmi központ« létezett, és ezek rejtett rivalizálásából jött létre a valódi politikai élet egyetlen létező formája.

A totalitárius propaganda sokat köszönhetett a modern tömegreklám kifino­mult technikáinak. Eszköztárában éppúgy megtalálhatóak voltak az érzelmekre ható szimbólumok, mint a son et lumière,a politikai művészet, a monumentális építészet vagy éppen a »nagy hazugság« elve. Szégyentelen demagógiája a társadalomnak azokat a kiszolgáltatott és bosszúszomjas elemeit vette célba, amelyek a háború lehetséges-e a test parazitáiból kilábalni? a modernizáció hullámaiban gyökértelenné váltak. A hatalom esztétikája.

A totalitárius rezsimek gyakorlatilag kisajátították maguknak a művé­szetet, és olyan esztétikai környezetet teremtettek, amely dicsfénybe vonta az uralkodó pártot és a párt és a nép közötti kapcsolatot, tobzódott a nemzeti mítoszokból átemelt hősi képekben és megalomán agyszüleményekben.

Az olasz fasiszták, a német nácik és a szovjet kommunisták egyaránt lelkesedtek vezéreik csodálatos képmásaiért, az izmok­tól duzzadó munkásokat ábrázoló, emberfeletti méretű szobrokért és a grandiózus léptékű, hivalkodó középületekért. A dialektikus ellenség.

Mit diktál a környezeted?

Egyetlen totalitárius rezsim sem remélhette, hogy saját gonosz szán­dékait elfogadtathatja anélkül, hogy ne kreálna egy másik, vele szemben álló gonosz hatalmat, amelyikkel meg kell küzdenie.

A fasizmus megjelenése Európában isteni ajándék volt a kommunistáknak, akik máskülönben csak jóval távolabbi ördögi mester­kedéseket — a liberalizmust, az imperializmust és a gyarmatosítást — hozhattak volna fel saját cselekedeteik igazolására.

A fasiszták szüntelen a bolsevizmus elleni keresztes hadjáratra hivatkoztak, a kommunisták pedig a »fasizmus elleni küzdelemmel« takar­gatták magukat. Épp a totalitárius rendszerek szembenállása szolgáltatta a muníciót a totalitárius rezsimek által gerjesztett gyűlölethez és konfliktusokhoz.

A gyűlölet pszichológiája.

Növényegészségügy Növényvédelem-Kártevők-Permetezés Mit diktál a környezeted? A második világháborút követő vegyipari forradalom idején a károsítók teljes kipusztítását célozta meg a hagyományos kémiai növényvédelem. Hamar kiderült: a kipermetezett hatalmas vegyszertömeg gyakran súlyosan károsította az ember és a környezet egészségét, ám a kártétel nem csökkent, mert sok károsító hozzászokott a gyakran használt vegyi anyagokhoz.

A totalitárius rezsimek a külső és belső »ellenség« elleni gyűlölettel telített érzelmi légkört szítottak. Becsületes vitapartner vagy tisztes ellenfél számukra nem létezett. A fasiszták listáján a zsidók és a kommunisták vezették a sort; a kommu­nistákén a fasiszták, a kapitalisták csahos kutyái és a kulákok, s az állítólagos szabotőröket könyörtelenül megbélyegezték.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Megelőző cenzúra. A totalitárius ideológiák képtelenek lettek volna működni a minden információs forrást tökéletesen ellenőrző cenzúra nélkül. Nem volt elég csupán a nem kívánatos véleményeket és tényeket elfojtani; szükségük volt minden nyilvánosságra kerülő adat előre gyártására is.

Népirtás és erőszak. A totalitárius rendszerek a politikai erőszakot korábban soha nem látott mértékig fokozták. A politikai rendőrség és a különféle titkosszolgálatok jól kiépített hálózata először a rendszer összes ellenségét és a nemkívánatos elemeket némította el nagy buzgalommal, később pedig maguk találtak ki ellenségeket, hogy a gépezetet mozgásban tartsák. Az ártatlan »osztályellenség« vagy az »idegen fajúak« ellen folytatott népirtó hadjáratoknak kellett hitelesíteniük az ideológiai célokat és az állandó félelem légkörében tartaniuk a lakosságot.

A tömeges letartóztatások és kivégzések, a koncent­rációs táborok és a találomra kiválasztott emberek legyilkolása rutinszerű eljárásnak lehetséges-e a test parazitáiból kilábalni?. A totalitárius rezsimek nagy hangsúlyt fektettek minden olyan tevékeny­ségre, amely erősítette a kollektív kötelékeket, és gyengítette a családi és a személyes identitást.

Az állami óvodák, a »társadalmi művészet«, az ifjúsági mozgalmak, a pártri­tuálék, a katonai parádék és a különféle szervezetek egyenruhái mind azt a célt szolgálták, hogy vakfegyelemre és konformista viselkedésre neveljék az embereket. A fasiszta Olaszországban valamennyi szakszervezetnek és munkaadói szervezetnek, majd ben a nemzetgyűlés alsóházának szerepét is a párt által irányított korporációk rendszere vette át.

A totalitárius rezsimek előszeretettel nagyították fel vagy találták ki a »külső fenyegetés« rémét, hogy az állampolgárokat a haza védelmére mozgósíthassák.

• Férgek sztavropol
• Tudósít a  visszaesés uralkodó pillangók Észak-Amerikában már keverjük a természetet kedvelő közönség, hogy tegyen lépéseket, remélve, hogy a trend megfordításához.

Az újrafegyverkezés gazdaságilag minden mással szemben elsőbbséget élvezett. Csak a párt ellenőrzése alatt álló állami fegyveres erők kezében lehetett fegyver, és a hadsereg társadalmi presztízse is magas parazita név. Minden támadó katonai tervet védelminek állítottak be.

A totalitárius rezsimek arra a feltételezésre építették stratégiájukat, hogy rendszerük valamiképp az egész világot meghódítja. A kommunista lehetséges-e a test parazitáiból kilábalni? a marxizmus-leninizmust »tudományos« és épp ezért egyetemesen alkalmazható elmé­letnek tartották. A liberális demokrácia megvetése. A totalitárius rezsimek egytől egyig megvetették a liberális demokráciákat humanizmusuk, a kompromisszumba és az együttélésbe vetett hitük, kereskedői szellemük, valamint törvény- és hagyománytiszteletük miatt.

Erkölcsi nihilizmus. Valamennyi totalitárius rendszer szentül hitte, hogy a cél szentesíti az eszközt. Az »erkölcsi nihilizmus — jegyezte meg egy angol író — paraziták rendezése csupán a nemze­tiszocializmus alapvető jellemzője, de egyúttal a közötte és a bolsevizmus között fennálló közös jellemzők legfontosabbika is«. Az angol szerző ugyanakkor rámutat a fasizmus és a kommunizmus alapvető különbségeire is, amelyek önképe eltérő forrásokból táplálkozott.

A kom­munisták az osztályharc mellett kötelezték el magukat, míg a nácik a faji tisztaság eszméjét tűzték zászlajukra. A lehetséges-e a test parazitáiból kilábalni? és társadalmi szférában is nagy eltérések mutatkoznak. A fasiszták ügyeltek arra, hogy a magántulajdont érintetlenül hagyják, és ügyük mellé állítsák a nagyiparosokat ez persze a legkevésbé sem gátolta őket abban, hogy a zsidókat teljesen kifosszák és a meghódított területek gazdasági struktúráit teljes mértékben a saját hadigazdaságuk szolgálatába állítsák.

A kommunisták a magántulajdon legfontosabb formáit felszámolták. Államosították az ipart, kollektivizálták a mezőgazdaságot, és bevezették a központi terve­zést. A totalitá­rius utópiák és megvalósításuk messze estek egymástól. A nagyszabású totalitárius eszmék gyakran kudarcot szültek.

Marczius Tizenötödike

E jelző nem is e rendszerek eredményeire, hanem törekvéseire vonatkozik. Ráadásul a totalitárius fertőzés kitermelte saját ellenanyagait is. A kegyetlen elnyomás gyakran hősies ellenállást váltott ki. Az álfilozófia néha a vele kapcsolatba kerülő emberekben szilárd erkölcsi tartást alakított ki.